Aktuális cikkek Japánról - Japánból
Összegyűjtöttünk pár aktuális cikket Japánról és Japánból.
Összegyűjtöttünk pár aktuális cikket Japánról és Japánból.
Az egész világot meglepte a február 8-i japán választás végeredménye. A kormánypárt, és a gyakran csak Vaslady-nek nevezett Takaicsi Szanae elsöprő győzelmet aratott, gyakorlatilag minden akadály elhárult a programjuk megvalósítása előtt. A helyzet közel sem ilyen egyszerű, a szigetország hemzseg a bajoktól, amiket nem lehet egyetlen csettintésre megoldani. Ugyanakkor a Tokió most történelmi lehetőség előtt áll: jöhetnek végre a régóta várt reformok, de a vezetésnek alapos oka lesz óvatosnak lennie.
Japán kormánypártja szombaton új vezetőjévé választotta Takaicsi Szanae volt gazdasági biztonsági minisztert, így valószínűleg ő lesz az ország első női miniszterelnöke. Takaicsi, aki a férfiak által dominált párt egyik legkonzervatívabb tagja, már azzal történelmet írt, hogy a Japánban régóta kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Pártnak (LDP) ő az első női vezetője.
Kerek egy évig sem húzta Japán élén Isiba Sigeru, mivel két egymás követő súlyos választási kudarc után a távozás mellett döntött. A helyzet ezzel egyáltalán nem oldódott meg, sőt, csak újabb kihívások sorozata vár innentől Tokióra. A politikai problémákra megpróbálnak viszonylag gyorsan megoldásokat találni, de a valódi gondok ennél sokkal mélyebben gyökereznek, és egészen biztosan egy személycsere nem fogja ezt megoldani. Közben a Nyugaton már jól ismert folyamatok ütötték fel a fejüket, ez pedig alapvető változást hozhat a rendszernek. Elemzésünkben annak járunk utána, hogy mi vezetett a távol-keleti szigetország újabb válságához, és mi várhat Tokióra a közeljövőben.
A japán jegybank elnöke, Kazuo Ueda szerint a nők teljes munkaidős foglalkoztatásának növelése és több külföldi munkavállaló alkalmazása segíthet enyhíteni az öregedő társadalom és az alacsony születési ráta okozta munkaerőhiányt Japánban – tudósított a Bloomberg.
Japán pénzügyminiszterével tárgyalt Nagy Márton.
A megbeszélések középpontjában a két ország közötti gazdasági, kereskedelmi és befektetési kapcsolatok további elmélyítése állt.
Idén is nagy zenei élményt nyújtott a Zenei Hangok koncert, ahol a Liszt Ferenc Zeneakadémián tanuló japán diákok mutatták meg tehetségüket.
"Mindenekelőtt megtiszteltetés számomra, hogy japán nagykövetként szolgálhatok Magyarországon, egy olyan országban, amely régóta barátságban áll Japánnal, és tele van bájjal. A két ország közötti szívélyes kapcsolatokat nemcsak kormányaink, hanem mindkét országban sok ember jóakarata és folyamatos erőfeszítései is építették."
A japán turizmus új rekordokat döntött októberben, miközben az ágazat bevételei is jelentősen növekedtek. A gyenge jen és az őszi természet együttesen vonzotta a külföldi látogatókat, akik rekordösszegeket költöttek az országban.