Aktualitások

Valószínűleg Takaicsi Szanae lesz az első japán női miniszterelnök a kormánypárt szerint

Valószínűleg Takaicsi Szanae lesz az első japán női miniszterelnök a kormánypárt szerint

Japán kormánypártja szombaton új vezetőjévé választotta Takaicsi Szanae volt gazdasági biztonsági minisztert, így valószínűleg ő lesz az ország első női miniszterelnöke. Takaicsi, aki a férfiak által dominált párt egyik legkonzervatívabb tagja, már azzal történelmet írt, hogy a Japánban régóta kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Pártnak (LDP) ő az első női vezetője.

Lemondott a japán miniszterelnök

Lemondott a japán miniszterelnök

Kerek egy évig sem húzta Japán élén Isiba Sigeru, mivel két egymás követő súlyos választási kudarc után a távozás mellett döntött. A helyzet ezzel egyáltalán nem oldódott meg, sőt, csak újabb kihívások sorozata vár innentől Tokióra. A politikai problémákra megpróbálnak viszonylag gyorsan megoldásokat találni, de a valódi gondok ennél sokkal mélyebben gyökereznek, és egészen biztosan egy személycsere nem fogja ezt megoldani. Közben a Nyugaton már jól ismert folyamatok ütötték fel a fejüket, ez pedig alapvető változást hozhat a rendszernek. Elemzésünkben annak járunk utána, hogy mi vezetett a távol-keleti szigetország újabb válságához, és mi várhat Tokióra a közeljövőben.

Klubélet

Magyar Vállalkozások Napja az Osakai Világkiállításon

Magyar Vállalkozások Napja az Osakai Világkiállításon

Sikeresen lezajlott Oszakában a két napos Magyar Vállalkozások Napja, amely a Magyar-Japán Gazdasági Klub és az MGYOSZ rendezésében valósult meg. 10 magyar cég mutathatta be tevékenységét a japán résztvevőknek, különböző és sokrétű témákban, mint AI, mobilitás, állattenyésztés, csomagolás, logisztika és szépségipar. 